Ha nap mint nap járod Szabadka utcáit, könnyű megfeledkezni arról, hogy valójában egy turisztikailag vonzó helyen élsz, ahol sokan örömmel töltenek időt. Nem csoda, ha a helyiek néha meglepődnek, amikor turistacsoportot látnak a főtéren, fényképezőgépekkel és idegenvezetővel. Egyre több azonban a pillanat, amikor a „Szabadkán vannak turisták?” kérdés már nem hangzik el, hiszen a városunk egyre inkább a nemzetközi figyelem középpontjába kerül, köszönhetően a különböző nemzetközi programoknak.

Beszélgettünk Robin-nal, egy belga fiatalemberrel, aki jelenleg Zentán él, de gyakran látogat Szabadkára. „Szabadka lenyűgöz azzal, hogy a környék egyik legnagyobb városaként mennyire érdekes tud lenni. A szecessziós épületek, a fás, zöld utcák mind-mind hozzájárulnak a város kellemes atmoszférájához. A számos kulturális program, mint a koncertek, szervezett séták, és társasjáték estek mellett a múzeumok is kiváló lehetőséget nyújtanak a helyi kultúra megismerésére. A moziban pedig az eredeti nyelvű filmvetítések külön pluszt jelentenek” – mesélte Robin, aki szüleinek is megmutatta már a várost, bár a közlekedési lehetőségekkel még nem teljesen elégedett, mivel a busz- és vonatmenetrend nem a legkedvezőbb.
Robin szerint hasznos lenne egy jól felszerelt információs iroda vagy pult, ahol útbaigazítást és térképet kaphatnának azok is, akik egyedül szeretnék felfedezni a várost. „Bár vannak táblák angolul, amelyek az utcákon jelzik, merre találhatóak a látnivalók, az épületekről sajnos kevés információ áll rendelkezésre” – tette hozzá.
Amikor Szabadkán van, Robin különösen kedveli a kék szökőkutat, a fás teret a városházával, és élvezi a főtér környékének pezsgő hangulatát, ahol számos üzlet, étterem és kávézó található. Szerbia iránti elvárásai pozitívak voltak, és az itteni életmód, a barátságos emberek még inkább meggyőzték, hogy Vajdaság sokkal több, mint amire számított.
Szabadka és a környéke egyre inkább bebizonyítja, hogy érdemes felfedezni, és hogy itt mindenki találhat magának való programot vagy élményt, legyen szó rövid látogatásról vagy hosszabb itt tartózkodásról.
Forrás: Szabad Magyar Szó
